BEIRATKOZÁS
Az alábbiakban összegyűjtöttünk Neked minden olyan információt, amely hasznos lehet és segítséget adhat az órák megkezdésében, illetve az iskolánkba való beiratkozásban. Amennyiben gyermek BAB óráinkra jelentkeznél, a beiratkozásra kérünk, hogy minden szükséges dokumentumot, aláírva és kitöltve hozz magaddal. Köszönjük!
CSOPORTOK BEOSZTÁSA
A csoportokat korosztály és tudás alapján osztjuk be minden évben és hosszas tanári egyeztetés után olykor szétszedünk csoportokat - kizárólag a gyerekek érdekében. Ilyenkor a gyermekek előző évi teljesítményét és a csoport dinamikáját vesszük figyelembe. Célunk, hogy minden gyermek olyan csoportba kerüljön, ahol megfelelően tud fejlődni és kellő sikerélményre tehet szert. Az újonnan érkező gyermekeket látatlanban a koruk és a leírt előtanulmányaik alapján osztjuk be, a végleges beosztást azonban azután tudjuk elbírálni, hogy a gyermeket személyesen megismertük és tudásszintjét felmértük.
FELSZERELÉS
Sokan kérdezitek, hogy milyen felszereléssel érkezzetek a balett órákra?
Balett dresszt minden évben rendelünk nektek, ezért erről nem kell előre gondoskodni. A balett dresszeken kívül a következőket érdemes beszerezni a gyermekeknek:
-
fehér vagy rózsaszín balettharisnya (20 denes)
-
csepptalpú, puha, vászon gyakorlócipő (lelőhelyek: Decathlon áruház, Sansha táncruházati bolt)
A hajviselet szintén fontos: a nagyobbaknál már a balettkonty az elvárt, míg kicsiknek az eltűzött, összefogott hajviselet lenne az ideális. Ehhez szükséges kontytűket és kontyhálót drogériákban tudtok vásárolni (DM, Rossmann). Akinek rövidebb a haja, azokat kérjük, hogy hajpánttal, csattal igyekezzenek az arcukból és a nyakukból eltűzni a hajat.
ÓRALÁTOGATÁS - HIÁNYZÁS
Minden csoportnak heti két órája van kötelezően. Hiányzás esetén, a párhuzamos napokon a korban/szintben legközelebb eső csoportban tudunk pótlásra lehetőséget biztosítani. Ez mind a gyermek, mind a csoportja érdekeit szolgálja, mivel a folyamatos hiányzások miatt folyton elölről kellene kezdenünk a tananyagot, iskolánk pedig sajnos nem tudja magára vállalni az esetleges hiányzásokból fakadó anyagi kárt. Kérjük a szülőket, hogy az órára járást konzekvensen tartsák be. Természetesen nem kell erőszakkal balett órára cipelni a gyermeket – főként téli hónapokban, amikor a gyerekeknek is nehezére esik iskola/óvoda után (már sötétedéskor) még egy különórára elindulni! Ugyanakkor az esetek 99,9%-ban, ha már ott van a gyerek, akkor nagyon is élvezi az órát.